Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 

A szerepjátékról

Szerepjátszani nem egy bonyolult dolog. Az egész azon alapul, hogy egy történetet játszunk el. A szöveget E/3-ban kell írni, s ha esetleg a karaktered megszólal, akkor azt egy „-„ jellel kell jelezni. A gondolatokat örülnék, ha gondolatjelbe tennétek, s próbálnátok odafigyelni a helyesírásra. :) Ha esetleg nagyon nem érthető íme a példa.

 
Niki egy szép nyári délután úgy határozott, hogy remekül esne kilovagolni az erdőbe lovával, Bohóccal. Így kiment az istállóba, leápolta, felszerszámozta a lovat, majd elindult vele. „Milyen jó újra lovagolni, már olyan régen ültem lovon.” –gondolta magában, s ügetni kezdett. Egyszer csak feltűnt valaki a láthatáron, XY volt az. Niki nagyon megörült neki, s nagy mosollyal fogadta a másik lovast.
-Szia! Hogy vagy? Már nagyon régen találkoztunk! – mondta, s várta a lány válaszát.
 
Ebben amit most írtam annyi a hiba, hogy te, nem határozhatod meg, írhatod le, hogy a másik mit csinál, de csak így tudtam szemléltetni a dolgokat. Remélem érthető. :)
Ezeken kívül annyit szeretnék még, hogy ne istenítsétek magatok. Pl.: Ha versenyeztek, ne írjátok meg, hogy ki hol áll, vagyis megírhatod, de ne te legyél első helyen folyton. Írd meg, hogy XY megelőzött, s te próbálod behozni, aztán majd aki megelőzött megírja, hogy sikerült e vagy sem. Ne írjatok úgy, mintha ti lennétek a legjobb lovasok a farmon. Röviden ennyi lenne. Ha egyéb kérdésetek van írjatok nekem nyugodtan vagy chaten vagy E-mailbe.
 
 
FONTOS
Ha egy új szerepjátékot szeretnél indítani, akkor az jelezni kell nekem! Írd meg, hogy kivel szeretnéd indítani a szerepjátékot és, hogy miről szólna. Amint elolvastam, azonnal el is indítom neked azt a topicot, s már írhattok is bele! Remélem érthető.
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG